A háziállatok története – 1. rész - Galpet shop

A háziállatok története – 1. rész

Szerző: admin 0 Comment 2015-04-24

A háziállatok érdekes története
A háziállatok érdekes története

Ahogyan a növényeket és gyümölcsöket egy vadon élő ősből háziasította először az ember, ugyanúgy a háziállatok kapcsán is ugyanezt kell elmondani. Vadon élő állatok megszelídítése, háziasítása útján lehettek az embernek először háziállatai. Amikor az első háziasításra sor került, akkor az ember még vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, ilyen körülmények között pedig az állatok vadon éltek körülötte.

 

Voltak olyan állatok, amelyek önszántukból váltak háziállattá, hiszen az emberek barlangjai, csoportjai körül mindig találtak élelmiszer-maradékot, ami hasznos volt a számukra. Más állatok esetében ez a folyamat úgy történt, hogy a vadászaton elesett állatok kicsinyeit az ember magával vitte, felnevelte, a csoportja körül tartotta, így az állatok közelebb kerültek az emberhez. Az új környezet miatt rengeteg szempontból megváltoztak ezek az állatok, hiszen kevesebb mozgásra volt szükségük, mégis volt lehetőségük rendszeresen táplálkozni. Megváltozott az emberhez való viszonyuk és a teljes szervezetük is, így alakulhattak ki a háziállatok, amelyek már teljesen másak voltak, mint a vadon élő rokonaik.

 

Erre a folyamatra nem úgy kell gondolni, hogy egyik napról a másikra kialakult egy vadállatból egy háziállat, hanem sok száz vagy esetenként több ezer éves folyamatokról van szó. Az ember megfigyelte és megismerte őket, rájött arra, hogy melyeket érdemes megtartani, szaporítani, melyek rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyekre az embereknek szüksége van. Sok évnyi változás után pedig, kialakulhattak a háziállatok már jól ismert fajtái.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás