A medál viselete az ókorban

Kiváló medál

Ez a kiváló kellék láncok, karkötők díszítésére alkalmas. A medál gyakran azt a célt szolgálja, hogy az adott ékszer fényét kihangsúlyozza. Viszont előfordulhat, hogy szimbólumként használják, valamilyen érzelmi kifejezést tesz lehetővé.

Már az ókorban is viseltek ékszereket. Akkoriban nem nemesfémből készültek, hanem természetes anyagokból, amelyeket könnyen felleltek, például kőből, csontból, illetve fából állították elő a különféle darabokat. A medál ebben az időben két dolgot jelölt. Világossá tette, hogy az adott kellék viselője milyen rangot képvisel a közösségben, valamint védelmet nyújtott a különböző erők ellen. Ez a hit nagyon sokáig fennmaradt, azt is lehetne mondani, hogy egészen a mai napig.

Azonban, most már a legtöbben nem az ártó szellemek ellen hordják az emberek a medál egyes fajtáit. Inkább azért, hogy feldobják megjelenésüket a hétköznapokon, vagy különféle eseményeken, a hölgyek esetében pedig, hogy kiemeljék a dekoltázst és az arc, a nyak vonalait. Mindenki más okból viseli ezt a remek kelléket.