A legfontosabb a biztonság a gyerekszekrénynél
Szerző: admin
A szülőknek felelősségteljes feladat megtalálni a gyermeküknek leginkább megfelelő bútort. Természetesen csakis az a gyerekszekrény tetszik majd a gyerkőcnek is, amelyik mutatós, színes és minden egyes holmijának jó helyet biztosít. Azonban a szülők nem szabad csak ennyivel megelégedjenek, ugyanis a biztonság is legalább olyan fontos, mint az, hogy a kicsi elégedett legyen.
Nyilván csakis az a gyerekszekrény jöhet szóba, amelyik stabilan áll, ezért a lurkó nem tudja azt magára rántani játék közben vagy épp egy véletlen szituációból kifolyólag. Az is fontos, hogy a gyerekszekrény tartós, stramm legyen, tehát ne törjön össze vagy repedjen meg, ha a gyermek úgy dönt, hogy felmászik arra.
Persze így is kötelező neki mindig megmondani, hogy ezt nem szabad, hiszen balesetveszélyes dolog. A kicsiknek készített bútorok esetében lényeges a felület is, ugyanis egy rosszul felületkezelt fa bútor szálkás lehet, vagy épp egy pohár üdítőtől azonnali és maradandó elszíneződést szenvedhet. Erre is gondolnia kell annak az apukának vagy anyukának, aki nem csupán pár évben, hanem akár egy egész évtizedben gondolkozik a bútorokat illetően.
A gyerekszekrény megvételekor mindig érdemes előnyben részesíteni a lakozott vagy festett változatokat. Napjainkban már egyre terjednek a műanyag bútorok, amelyek lényegében egyszerű, hatékony berendezési tárgyak, azonban nem annyira strapabíróak. De az a gyerkőc, aki vigyáz rá, sokáig kiélvezheti a praktikus jellegét. Temérdek egyedülálló gyerekszekrény fajta vehető szemügyre a komfortbutor.hu internetes boltban, ahol természetesen a vásárlás lehetősége is adott.