Egyszerűen lejárt az amerikai izomautók korszaka - Galpet shop

amerikai izomautók

Egyszerűen lejárt az amerikai izomautók korszaka

Szerző: admin 0 Comment 2020-09-28

Amióta kigördültek az utakra az első autóváltozatok, már hatalmas figyelemnek és népszerűségnek örvendenek a négykerekű csodák. Természetesen, ahogy a legtöbb dologban, úgy ebben is komoly változások voltak az idők során. Az 1960-as évek vitatatlanul az amerikai izomautók kora volt, legalábbis a tengeren túl.

Ahogy a legtöbb hóbortból, úgy ebből is jutott valamennyi az öreg kontinensre, de ez nem volt számottevő. Az igazán komoly teljesítménnyel bíró járművek szinte felszántották az aszfaltot, úgy tudtak repeszteni. A masszív karosszériába, egy igazi szörnyeteg dühöngött. De az amerikai izomautók ideje viszonylag gyorsan elmúlt. Az egyre szigorodó törvényi előírások és a 70-es években kialakult üzemanyagvállság megpecsételte a sorsukat.

A kereslet teljesen átalakult. Az emberek az amerikai izomautók helyett, inkább a sokkal biztonságosabb és alacsony fogyasztású típusok mellett voksoltak. Azért még nincs veszve minden, hiszen emlékük örökké él és időnként még lehet látni egy-egy valódi izomkolosszust a forgalomban.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás